A tanulmány megírásában fontos szerepet játszik, hogy a fogyatékossággal élő és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására vonatkozó jogszabályok folyamatosan változnak. A válságkezelő intézkedések eredményeképpen komoly megszorításokra került sor a foglalkoztatási támogatásokban. Félő, hogy a foglalkoztatási arányok a célcsoportra vonatkozóan kedvezőtlen irányba mozdulnak el, bár a rehabilitációs hozzájárulás emelése valamelyest ellensúlyozhatja a negatív tendenciát. E tények és gondolatok számbavételével és mérlegelésével íródott a tanulmány. Több példával illusztrálja az elképzeléseket annak reményében, hogy ötleteket adhat a terepen dolgozó szakemberek számára a munkaerő-piaci programok tervezéséhez. Fontosnak megjegyezni, hogy nem lehet örökérvényű következtetésekre jutni egy olyan dinamikusan fejlődő és ennek következtében változó területen, amilyen a munkaerőpiac. Elképzelhető, hogy ami ma igaz, az 1-2 év, de az is lehet, hogy pár hónap múlva már nem állja meg a helyét. Mindazonáltal beindíthatja a gondolkodást, ami a szakemberek gyakorlati munkájával komoly eredményeket hozhat.
Címszavak: munkaerőpiac, foglalkoztatás, integráció, egészségkárosodás, befogadás, munkaerőpiac, rehabilitáció, felkészítés, tréning, eszközök, szemléletformálás, oktatásfejlesztés, jogszabályok, egészségkárosodás, fogyatékossággal élő, kihívás, mentorálás, tréning, önismeret, asszertivitás, motiváció, segítő beszélgetés, diszkrimináció, munkaerőpiac